Én-részecske azaz rólam
2016. szeptember 11. írta: Alkotó Részecskék

Én-részecske azaz rólam

Szüllőné Bíró Ágnes vagyok, vegyészmérnök, 2 gyermek édesanyja.

portre.jpg

Sok mindennel kísérletezek:

munkám során a természettudomány bemutatásával gyermekeknek (6-12 éves korig)  játékos kísérletekkel, tudományos játékokkal,

szabadidőmben ételekkel a világ minden tájáról, kézműves technikákkal, újrahasznosítással.

A projektem által kínált kémiai és fizikai kísérletek, u.n. konyhai kísérletek. Csak olyan anyagokat használunk, amik veszélytelenek, és minden átlagos háztartásban megtalálhatóak.

Ezek a kísérletek az alapösszefüggésekre vezetnek rá, és nem bonyolult, ámde látványos „varázslatokkal” kápráztatnak. Minden elvégzett feladatra pontos, de a kisebb gyermek számára is érthető magyarázatot kapnak.

cimg0714_1_1.JPG

Munkám során tartok foglalkozásokat kisebb csoportoknak, 4-6 főnek, és mutatok be kísérleteket a gyerekek tevékeny részvételével játszóházi foglalkozások keretében is.

Legújabb "kísérletem" 10-12 éves tanulóknak szól a Bevezetés a kémia-fizika világába 5.-6.osztályosoknak, ami felkelteni hivatott a nagyobbak érdeklődését a természettudományok iránt, mielőtt az iskolában elkezdik komolyan tanulni.

c6.jpg

Környezetvédelmi foglakozásokat is tartok 6-12 éves korig, kísérletekkel, játékokkal, feladatlapokkal.

02064.jpg

Elérhetőség: alkotoreszecskek@gmail.com

Visszajelzések:

Szülők, gyerekek írják a foglalkozásaimról:

" 6 éves kislányom észrevétlenül komplex módon ismerkedik a kémiával, fizikával, technikával . Olyan érdekes kísérleteket végezhet, ami nekem sosem jutna eszembe..."


" Nem vagy kreatív anyuka, de a gyereked imád kísérletezni mindenféle háztartásban fellelhető anyaggal?

Ági minden anyagról tud mondani valami érdekeset, ami még esetleg Neked szülőnek is új!

És te tudod pontosan mi miért történik, ha két anyag találkozik?

Nem, hát Ági megmondja, megmutatja a gyerekeknek is érthető módon!!

Nem szereted, ha a gyerekek játéka után fél órát még sikálhatod az asztalt, széket, padlót?

Na, hát mi ezekért járunk Hozzá! :) "

 

 

Imádok Ágihoz járni! Mindegy mit csinálunk, mindig izgalmas… és egy alakalommal nem csak egy izgalmas dolog van, hanem egy csomó!  (Zita 7 éves 1. osztályos)

 

Mindig van valami játékos, izgalmas feladat ami leköt és nem akarom abbahagyni. Soha nem elég az idő amit ott töltünk, mert annyi érdekes dolog van amit még ki szeretnék próbálni.  (Anna 9 éves, 3. osztályos)

 

Ágival még a sütisütés is olyan mint egy kísérletezés, és az eredmény nagyon finom! (Lola 11 éves, 5. osztályos)

 

Tiszta játék az egész, de közben sok mindent tanulok úgy, hogy nem is tudok róla, csak a suliban veszem észre, hogy én ezt már tudom, Ágival épp ezt csináltuk! (Lola 11 éves, 5. osztályos)

 

Ágihoz már 2 éve járnak a gyermekeim. Az első perctől kezdve nagyon kedvelik őt, ma már rajonganak érte. A több év alatt egyszer sem volt ugyanolyan a foglalkozás, mindig egyre izgalmasabb. Folyamatosan fenntartja a gyerekek érdeklődését és a szemléletüket is formálja. Beszédtéma otthon, hogy éppen azon a héten mit csináltak és azt veszem észre, hogy a mindennapokban sokkal jobban figyelnek az anyagokra és azok tulajdonságaira. Észrevehetőbben érdeklődőbbek e témában is. Nekünk Ági egy csoda, szerencsésnek tartjuk magunkat, hogy rátaláltunk!  (Zita, Anna, Lola anyukája, Júlia)

 

Egy gyerek vélemény képekben (Lili hihetetlen türelmű 5 éves):

 

aji.jpg
Blogban található összes bejegyzés saját fotókat és gondolatokat tartalmaz. Ha tetszik, amit látsz vagy olvasol, és megosztod másokkal megköszönöm. A blogban saját tapasztaláson alapuló receptekkel, gyerekeknek szóló kísérletekkel, ötletekkel találkozhatsz, szemezgess közülük kedvedre! Vagy kövess a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://alkotoreszecskek.blog.hu/api/trackback/id/tr8211695073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2021.05.19. 19:12:11

Kedves Ágnes! Én csak örömteli nagyapa szinten foglalkozom oktatási eszközökkel, ötletekkel.
Unokám Márton 2 hete bölcsődés gyakornok. Amikor felébred otthon mindig bölcsődébe akar menni. Hajni néni stb...... Pozitív gond :)
Milyen egy hetes naptárat lehetne alkotni amin van öt megyünk és két pihenő nap, és a 2+ évével kezelhető. Üdv! SzKaresz
sajatkezuleg.blog.hu/

Alkotó Részecskék 2021.05.20. 08:28:04

@nomad: Kedves Ügyeskezű Nagypapa! Az jutott eszembe, és a "Sajátkezűleg" blogot nézve könnyen meg is tudja valósítani:
Készítenék egy függőleges naptárat a falra a hét napjaival. A hétvégénél lenne egy kis emelvény egy Házikóval, székecskével és egy manóval (vagy bármi kedvenc figurával). Mellette egy csiga, amivel a manó a hét ütemében felhúzna egy kis vödröt, csomagot. A vödörbe a hétköznapokon tehetnének bele valami apróságot. Minden nap egyet. A csigát úgy megoldani, hogy meg tudjon állni az adott napon. Mikor elér a hétvégéhez - akkor a manó két napig játszhat az ajándékokkal, megeheti a finomságokat, megnézheti a rajzokat, esetleg, amit neki rajzolnak hét közben. Mikor kiürül a vödör - mondjuk vasárnap este, leereszti, és izgatottan várja, hogy újra szombat reggel legyen. Lehet akár többféleképpen játszani: nyitott vödörrel, amibe együtt pakolnak, és zárt csomaggal, ami a gyermeknek is meglepetés.
Kedves Karesz, ha esetleg tetszik az ötlet és megvalósítja, kérem küldjön egy képet!
Üdv Ágnes

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2021.05.20. 09:34:39

Köszönöm az ötletet! Üdv SzKaresz
süti beállítások módosítása