Egészséges jéggolyók
2018. június 01. írta: Alkotó Részecskék

Egészséges jéggolyók

Kánikulai kísérlet

A foglalkozásaimon a gyerekekkel a igyekszem 1-1 természettudományos témakör kapcsán arról is beszélni, hogy milyen fontos az egészséges életmód.

Egyre többször hallják ők is, hogy a nyári melegben sok vizet kell fogyasztani, de mennyivel jobban csúszna, ha víznek íze lenne.

Most ízesített jeget készítettünk.

tig2.jpg

Kis műanyag készségeket vettem, amibe ki-ki belegyömöszölhette a mentát, citromfüvet, citrom szeletet, gyümölcsöt.

tig6.jpg

tig9.jpg

A tetején lévő kis lyukon keresztül tisztított vizet eresztettünk a gömbökbe, és betettük a fagyasztóba.

tig7.jpg

Pár óra hűtés után, elővettük a jéggolyókat, és megvizsgáltuk őket, hiszen a természettudományos vizsgálódás sem maradhat el ebben az esetben sem.

tig1.jpg

Beszélünk arról, hogy fagyás közben megnő a víz térfogata, ezért nehéz kiszedegetni a formából.

Gyönyörű jégformációkat is találtunk, melyek a leveleknek köszönhetően alakultak ki, hiszen a kiszabaduló apró gáz buborékok belefagytak a jégbe.

tig3.jpg

No és a végén a kóstolás is jó móka volt. Bár azért elhangzik az is, hogy nem elég édes :-) az italunk, de mindenképpen finomabb, mint a sima víz.

tig8.jpg

 

Blogban található összes bejegyzés saját fotókat és gondolatokat tartalmaz. Ha tetszik, amit látsz vagy olvasol, és megosztod másokkal megköszönöm. A blogban saját tapasztaláson alapuló receptekkel, gyerekeknek szóló kísérletekkel, ötletekkel találkozhatsz, szemezgess közülük kedvedre! Vagy kövess a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://alkotoreszecskek.blog.hu/api/trackback/id/tr1214016588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása