Kísérleteim

Alkotó Részecskék

A szőlőzselé és a fizika

2015. szeptember 16. - Alkotó Részecskék

Apró szemű kék szőlőnk érik. Használjuk fel sokoldalúan. Legyen szőlőzselé is.

Hogyan lehet legegyszerűbben elválasztani a lét gépesítés nélkül a magtól és a héjtól?

A gyerekek már kórusban mondják: jajj, ez egyszerű fizika!

Figyeljük meg a szőlőzselés kísérlet lépéseinek fizikai jelenségeit egyenként:

Tegyük egy fazékba a leszemezett gyümölcsöt, és kezdjük el melegíteni anélkül, hogy összetörnénk.

szolo1.jpgKözben mutassuk meg a gyermekeknek, hogy egy szemből kinyomva a húsát, zöldes-sárga levet ad.

Figyeljük a hevített bogyókat. Lassan a hő hatására kipukkadnak, és piros színű levet eresztenek.

Ahogy nő a hőmérséklet a szemekben, nő a nyomás is, ezért reped meg a héj, hiszen a gőz szétfeszíti.. A héjból a színanyag is távozik eközben. Ezért szép bordó lesz.

További melegítés hatására habképződés indul meg. A hab tele van buborékkal, és szépen a felszínre hozza a könnyű héjakat.

szolo2.jpg

Egy szűrőkanállal szépen le is lehet szedni a tetejéről (persze nem maradéktalanul, de a kísérletben jól szemléltethető).

Ha leöntjük a levet óvatosan, láthatjuk, hogy a nehezebb magok a fazék aljára ülepedtek.

szolo3.jpg

Ilyen egyszerűen szemléltethetjük, akár befőzés közben is, hogy milyen elveken alapulnak a kémiában-fizikában az elválasztási módszerek.

A nehezebb részek leülepednek az edény aljára, a könnyebbek úsznak a felszínen.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://alkotoreszecskek.blog.hu/api/trackback/id/tr107792400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mismásoló szalon 2015.09.17. 00:26:00

A kézzel való kipréselés sokkal egyszerűbb módszer a lé, valamint a többi rész elválasztására, ha már a gépesítés ki van zárva.

Szóval a cikk baromság.
(És akkor a helyesírásáról még nem is szóltam, pedig elég pocsék.)

midnight coder 2015.09.17. 07:10:31

A hevítés után kapásból búcsút mondhatsz a vitaminoknak. Ez meg biológia még az általánosból.

háténimmár 2015.09.17. 07:36:27

nem minden vitamin bomlik 100 fokon, ez meg a te nagy tévedésed.
A szőlő egyébként sem a C vitamin-tartalom bajnoka, viszont tele van egy csomó nyomelemmel és ásványi anyaggal, amik köszönik szépen, hőkezelés után is jól vannak.

háténimmár 2015.09.17. 07:42:51

Amik biztosan NEM bomlanak hő hatására: A, B2, B3, B5, B6, B12, M-vagy folsav, H, D, E, K

Ami bomlik: C és B1.

A többit most nem tudom, de nézz utána, mielőtt közhelyes lózungokat pufogtatsz.

háténimmár 2015.09.17. 07:45:46

midnight cooler: És akkor a fent leírtjaim alapján gondokozz el ezen:

"A szőlő jó káliumforrás, és sokféle ásványi anyagot (vas, magnézium, réz, cink, szelén) és vitamint (az összes B-vitamint, valamint C-vitamint) is tartalmaz, bár a káliumon kívül a többi mikrotápanyagból csak kisebb mennyiséget. C-vitamin-tartalma például huszad része a kiviének."

Alkotó Részecskék 2015.09.17. 17:07:25

Köszönöm a kedves hozzászólásokat. Elég sok mindennel kísérletezek, most éppen azzal, hogyan lehet kb. 30-40 l szőlőlevet tartósítani. Mélyhűtő kapacitás véges, hidegen tartósítva - nem igazán sikerült. Marad a felforralás, mert bort nem szeretnék belőle csinálni. Ez egy régi tartósítós könyv alapján kipróbált ötlet volt. Valóban nem igazán hatékony, de nem is ez volt a cél, inkább a kísérletezés.
Egyébként a zselé jó lett, azt meg nem igazán lehet főzés nélkül ...