Kísérleteim

Alkotó Részecskék

Kátyús kísérlet

Kísérlet a Víz Világnapjára 2018

2018. március 22. - Alkotó Részecskék

A Víz Világnapjára egy érdekes kísérlettel készülök. Foglalkozásaimon sok mindenről kérdeznek a gyerekek, mert figyelnek, és feltűnnek nekik a furcsaságok - most éppen a rengeteg lyuk a kocsi úton.

katy7.jpg

Hogy is van ez a dolog a kátyúkkal?

Betettem két színültig töltött üveget a mélyhűtőbe. Egy kisebb befőttes üveget, amire rácsavartam a tetejét, és egy sörös üveget, amibe dugót erőltettem. Természetesen a dugós változatnál igyekeztem annyi vizet tölteni, hogy a dugó elérje az üveg nyakában a vizet. 24 órára mélyhűtőbe tettem a kísérleti alanyokat. (Tipp: Érdemes nejlonzacskóba tenni az üvegeket, hogy ne szóródjanak szét a szilánkok)

A befőttes üvegnél letolta a csavaros tetőt a víz, és kitüremkedett a víz.

A sörös üveg rosszabbul járt, mert a jég a szétfeszítette.

Megbeszéljük a gyerekekkel, hogy a víz fagyás közben kitágul, ezért feszíti szét a palackot, és emelkedik ki az üvegből - igen látványosan.

Ugyanez játszódik le az aszfalt repedéseiben, ahova egy jó kis eső befolyik, majd érkezik néhány fagyos nap, és a jég szétfeszíti az út anyagát, darabokra tördeli. Az autók a kis darabokat kimozdítják a helyükről, és szép nagy kátyúk keletkeznek.

katy8.jpg

Természetesen jó is van abban, hogy a jég a fagyáskor kitágul, így szilárd halmaz állapotban könnyebb lesz, mint a víz. A halak nagy örömére, mert a tó jege a víz tetején úszik, és alatta szépen áttelelnek a vízi állatok.

További ötletek a vízről a Víz világnapjára: http://alkotoreszecskek.blog.hu/2016/03/22/a_viz_vilagnapjan_a_kerti_vizgyujtesrol

 

A bejegyzés trackback címe:

https://alkotoreszecskek.blog.hu/api/trackback/id/tr7113766298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.