Kísérleteim

Alkotó Részecskék

Környezetvédelmi világnap 2018

2018. június 05. - Alkotó Részecskék

A környezetvédelmi világnapon elgondolkozom, hogy mit teszek én a környezetemért. Rengeteg poszt érkezik ilyenkor, hogy mit lehet, vagy kellene tennünk.

viragman12_1.jpg

Összeszedegetem a napi apróságokat, amivel tehetek a környezetvédelemért:

A foglalkozásaimon sokat beszélgetünk erről a gyerekekkel kísérletezés közben.

1, Pazarlás 1. : Sokszor hallják tőlem, hogy egy jelenség vizsgálatához nincs szükség arra, hogy egy pohár vízbe még 1 dl olajat öntsünk. Elég 1 ujjnyi réteg, hiszen aztán a csatornába öntjük, és ugye ezzel már terheljük a környezetet.

bev10162.jpg

2, Pazarlás 2.: Vagy kézmosásnál vegyétek "halkabbra" a csapot, mert azzal is pont úgy lehet kezet mosni, mintha ezerrel folyik.

le1.jpg

3, Újrahasznosítás: Gyakran használom kartonpapír gyanánt csomagoló dobozok szétvágott részeit. Mókás, mikor a gyerekek találgatják, hogy mi volt benne.

lab1.jpg

4, Dórival is gyakran készítünk újrahasznosított dolgokat - fejlesztő részecskék gyanánt.

malna3.jpg

5, Már régóta utasítom vissza a nejlonzacskókat a boltban. Vászon szatyor, akár saját készítésű is,  van a táskámban. De a kedvenc kosaram is sokszor részt vesz a bevásárlásban.

tsirt4.jpg

6, A kertészkedéssel is, a friss zöldségekkel, az itthoni főzéssel is óvom a Földet. Az összegyűjtött esővízzel locsolok.

ks5.jpg

7, Komposztálok, így a Föld napi foglakozások egyik fontos eleme ezt megismertetni azokkal a gyerekekkel, akik még nem láttak komposztot.

Sajnos van még min javítani,  pl. csökkenteni a háztartásba bevitt csomagoló anyagok tömegét, de dolgozunk rajta, és szerintem ez nagyon fontos.

Te mit teszel a környezetedért?

Mivel mutatsz példát a gyermekeidnek?

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://alkotoreszecskek.blog.hu/api/trackback/id/tr9914024672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.