Varázsoljunk karácsonyfát optikai illúzió segítségével
2020. december 01. írta: Alkotó Részecskék

Varázsoljunk karácsonyfát optikai illúzió segítségével

Tudományos családi adventi naptár 2020.12.02.

2020.12.02.  Adventi naptár második napja – második kísérlet.

A gyermekeket, persze minket felnőtteket is vonz a varázslat, főként az adventi időszakban.

Foglalkozásaimon sokszor beszélgetünk erről a gyerekekkel, hogy ezekre a "trükkökre" általában van valami természettudományos magyarázat.

A következő kísérlet is egy ún. érzéki csalódás.

Tegyük a gyermekek elé a következő két ábrát.

A körök egyikében egy fenyőfa körvonala, a másikban apró körök láthatók.

(megkaphatod a sablont, ha írsz az alkotoreszecskek@gmail.com email címre)

Kérjük meg a gyermekeket, hogy színezzék ki először a fenyőfát világosabb zöldre. A háttér marad fehér!

dec7.jpg

Majd színezzék ki a köröket is erősen pirosra, sárgára, vagy kékre, lilára kedvük szerint. A háttér itt is marad fehér!

dec6.jpg

dec4.jpg

Vágjuk ki mindkét kört!

dec8.jpg

dec9.jpg

Mérjünk ki egy 40 cm hosszú fonalat. Csomózzuk össze a két végét!

Fordítsuk a fenyőfás korongunkat arccal (mintával) lefelé az asztalra. Ragasztóval kenjük meg alaposan, én ragasztóstiftet ajánlok.

Fektessük keresztbe rajta a fonal karikát, hogy egyforma hosszan lógjon mindkét oldalra a képen látható módon.

dec10.jpg

Majd ragasztózzuk meg a másik kör ábra nélküli felét is, és fektessük a másik korongra. Simítsuk le jó alaposan, hogy a fonal erősen beragadjon a két lap közé.

dec12.jpg

Most tegyük fel a kérdést a gyermekeknek, hogy a fenyőfából, hogyan lesz karácsonyfa!

Kezdődhet a móka! Sodorjuk meg a fonalat a két kezünkben tartva, és hagyjuk a papír korongot kipörögni.

dec13.jpg

Miközben a papír kör forog, a két oldalán levő kép összemosódik, azaz feldíszítjük az apró “gömbökkel” a fenyőt.

dec14.jpg

Ez azért lehetséges, mert a szemünk nem képes követni a gyors a mozgást, és a két képet egyszerre látja.

 

Ez egy optikai illúzió – avagy érzéki csalódás.

 Jó kísérletezést! Szép adventet!

 

Az adventi naptár minden bejegyzése a Tudáscseppek bolttal közösen jött létre

Blogban található összes bejegyzés saját fotókat és gondolatokat tartalmaz. Ha tetszik, amit látsz vagy olvasol, és megosztod másokkal megköszönöm. A blogban saját tapasztaláson alapuló receptekkel, gyerekeknek szóló kísérletekkel, ötletekkel találkozhatsz, szemezgess közülük kedvedre! Vagy kövess a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://alkotoreszecskek.blog.hu/api/trackback/id/tr9416310784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása