Kísérleteim

Alkotó Részecskék

Kék kísérletekkel a "Gyerekjogok Világnapján"

2018. november 20. - Alkotó Részecskék

Olvastam az UNICEF felhívását, hogy november 20.-án öltözzünk kékbe, hogy felhívjuk a figyelmet a gyerekek jogaira a Gyerekjogok világnapján.

Úgy gondoltam, hogy én kék kísérletekkel csatlakozom a kezdeményezéshez. Napok óta gyűjtögettem a kék színű tudományos játékokat, hogy a mai foglalkozáson bemutathassam a gyerekeknek.

Reggel én is kékbe öltöztem.

kek1.jpg

Gyűjtögettünk kék tárgyakat a lakásban. Azt vettük észre mennyiféle árnyalatot találtunk. Annyi kék színtónus, amennyire sokfélék a gyerekek.

kek10.jpg

Úszik vagy merül játékot játszottunk a gyűjteménnyel.

kek11.jpg

Kék ásványokat nézegettünk a mikroszkóppal

Kipróbáltunk különböző tintákat

Hideg vízbe, és forró vízbe cseppentettük.

kek12.jpg

A radírozható tollat egy gyertya lángja felett eltüntettük.

kek13.jpg

Kékre festettük a tojás fehérjét

kektoj2_1.jpg

 

Fotózásról

A foglalkozásaimon igyekszem mindig fotókat készíteni.

A blog bejegyzéseim mind saját felvételeket tartalmaznak. Nem vagyok profi fotós, de igyekszem olyan képeket készíteni, amiken látni lehet a lényeget.

Aki próbálta már tudja, hogy gyerekeket akció közben megörökíteni, egyenlő a lehetetlennel. Főként, ha magad vezeted a foglalkozást, irányítasz, segítesz, és közben fél kézzel fotózol.

Íme néhány "még nem-már nem" felvétel egy kísérletezős foglalkozásról, amikor Bernoulli törvényét vizsgálgattuk:

jf5.jpg

jf6.jpg

A golyó épp a kép tetején van eltűnőben.

jf7.jpg

jf8.jpg

A gyermek a feladatra, én a képre koncentrálok, és persze a foglalkozás után letöltött felvételek közül alig értékelhető 1-1.  Pedig a szülők sokszor együtt megnézik otthon a "kistudóssal" a feltöltött fotókat, így lehet mesélni arról a legjobban, hogy aznap mit kísérleteztünk. :-)

 

 

Ehető művér

Az őszi szünethez hozzátartozik néhány halloween partihoz kapcsolódó kísérlet is. Próbálkoztunk már máskor is művér készítéssel, íme egy újabb recept.

mv3.jpg

Keverjünk össze fél mokkáskanál kakaót 3 teáskanál porcukorral.

A kakaót jobb lenne a piros festék után hozzáadni, de a port nehezebb már elkeverni a hideg folyadékban. Jó alkalmat ad arra, hogy beszélgessünk a különböző anyagok elegyedéséről.

Adagoljunk hozzá vizet addig, míg sűrűn folyó masszát nem kapunk.

Adjunk hozzá piros ételfestéket, a kívánt vér szín eléréséig.

mv1.jpg

Lehet kísérletezni a barna (kakaó) és a piros szín arányának beállításával.

mv2.jpg

Vigyázat ragadni fog az egész konyha!

Levél színmeghatározás

Papírkromatográfia gyerekeknek

A foglalkozáson a gyerekekkel a vizsgálgatjuk az őszi  leveleket.

lkr2.jpg

Megbeszéljük, hogy a zöld levélben egész idő alatt ott lapul az összes többi szín, csak a zöld szín elnyomja a vöröseket, sárgákat, barnákat.

lkr1.jpg

Hogyan tudnánk igazolni, hogy a zöld levélben megtalálható a többi szín is.

2 csapat ténykedik. Az egyik a zöld leveleket passzírozza péppé egy mozsárban, a másik a színes leveleket.

Mindkét püréből teszünk egy-egy üvegbe egy-egy adagot, és felöntjük acetonnal, épp csak ellepje.

lkr7.jpg

Papírtörlőből csíkot vágunk, és beleengedjük az edényekbe.

lkr8.jpg

Már egy óra múlva is látszik, hogy a felszívott folyadékkal együtt beszíneződik a papír. Másnapra szép erőteljessé válnak a színek.

lkr4.jpg

Jól látható, hogy a zöld levél papírján megjelentek a sárga, és barna, és a vörös színek is.

lkr3.jpg

Az egyszerű papírtörlő "készülékünk" az eltérő tulajdonságaik alapján szépen szét választotta a színeket.

Ez a kromatográfia

Körömvirág krém házilag

Kedves barátnőmtől kaptam egy nagy adag körömvirágot. Gyönyörű volt a narancsszín szirom özön a napsütésben.

kvk1.jpg

A krémhez használhatunk disznózsírt, vagy fehér vazelint.

Következőképpen készítjük:

A zsiradékot óvatosan felmelegítjük.

A szirmokat leszedjük a zöld részről.

kvk2.jpg

Egy üvegbe tömjük, és ráöntjük a folyékony "krémet".

kvk3.jpg

Jól elrázogatjuk, hogy a szirmok közé becsorogjon és néhány napra sötét, hűvös helyre tesszük, hogy az alap kioldja virág értékes anyagait.

kvk4.jpg

Gyönyörű színét a különféle karotinoidoknak köszönheti. Hatóanyagainak köszönhetően eredményesen gyógyítja a kiszáradt, repedezett bőrt, amire én is használni szeretném.

kvk5.jpg

2-3 nap elteltével újra finoman felmelegítjük, és leszűrjük a zsiradékot.

kvk6.jpg

Hűtőben tároljuk.

kvk7.jpg

Aszalt gyümölcs kísérlet

Foglalkozásaimon sokat kísérletezünk alsós, óvodás korú gyerekekkel gyümölcsökkel, zöldségekkel.

Csalamádé kémia volt épp az őszi tudományos játékok egyik témája.

Megbeszéltük akkor, hogy milyen tartósítási módokat ismernek, és egyáltalán miért is kell (lehet) tartósítani a terményeket.

Beszélgettünk az aszalásról is, mint a eltevési módszerről:

asz2.jpg

Most épp egy csomó hullott körte, és alma aszalása van folyamatban, mert egyébként megromlana, nem tárolható sokáig.

Ilyenkor szó esik arról, hogy a gyümölcsök, zöldségek nagy részét a víz alkotja.

Megbeszéljük azt is, hogy hogyan kerül bele a termésekbe a víz.

Megvizsgálhatjuk, hogy melyik gyümölcsben, mennyi lé van.

Azt is megvizsgáljuk, hogy a felvágott alma-körte szeletek felületén a vágáskor is szépen látszik a csillogó folyadék. A hőmérséklet emelésével, legyen az elektromos aszaló készülék, vagy a meleg napsütés, el kezd párologni a víz a gyümölcs húsából.

Beszélünk arról is ilyenkor, hogy ez egy hosszú folyamat.

Kóstoláskor szembetűnik a gyerekeknek, hogy finom édes lett a végeredmény. Koncentrálódtak az ízek is.

asz1.jpg

Azt is megállapítjuk, hogy egészséges alternatívája lehet a gumicukroknak, vagy chipseknek, ha épp rágcsálni szeretne valamit az ember (gyereke).

 

Illat kísérlet

A szárított levendulát rendezgettük, mikor a gyerekek megkérdezték, hogy tudunk-e ezzel is kísérletezni.

levi7.jpg

1, lépés: Leültünk az asztalhoz, és középre helyeztük óvatosan a levendula virágot tartalmazó tálkát, és mozdulatlanul szimatoltunk. Ki érzi meg először az illatot? Elég lassan  ért el hozzánk, és gyengén érződött.

2. lépés: Mindenki maradt a helyén, de egy valaki dörzsölni kezdte a lila virágokat. Így már sokkal hamarabb jelentkeztek a gyerekek, hogy orrukban  az illat.Kiszabadítottuk a sejtburokból az illatanyagot. Azaz egyre több illat részecske jutott a levegőbe.

3. lépés: szellőztetés

4. lépés: aroma lámpásba vizet tettünk, és ebbe helyeztük a virágokat. Melegíteni kezdtük. Ahogy forrósodott a víz, annál intenzívebbé vált az élmény.

Arról beszélgetünk közben, hogy a levegő részecskék mozgása során fel-felkapnak egy-egy illat részecskét, és szanaszét mozognak velük a szobában. A melegítés során a felszálló meleg levegő részecskéi energiát kapnak a hőtől, és gyorsabban kezdenek mozogni. Ezért lesz intenzívebb az illat is.

A levendula illat mellesleg szépen le is lazította a társaságot :-)

Kísérletezős mese - Óriások tava

Most újra kísérletezős mesét készítettem, ezúttal kívánságra.

km2.jpg

Minden meserészhez tartozik egy kísérlet (fizika-kémia), amit a gyerekek kipróbálnak, eljátszanak.

km3.jpg

Szerepel a történetben sok óriás, pont annyi, ahány gyermek van.

Búvárok, sellők, tündérrózsák és természetesen az elfeledett kincs.

Kifejezetten passzol egy meleg nyári délelőtthöz, hiszen egy jókora jéghegy is felbukkan a tóban.

km7.jpg

5-7 éves korosztálynak ajánlom.

Uborka háló házilag

Az eső és a meleg hatására olyan gyorsan nő minden a kertben, hogy meg kellett magasítani a támasztékot az uborkáimnak.

ub3.jpg

Dórival nekiláttunk hálót készíteni. Méricskéltünk, csomóztunk, és íme elkészült.

ub1.jpg

Kifeszítettük a vízszintes felső fonalat, amire kerültek a dupla szálak. Elindultunk lefelé, szépen két-két fonalat összecsomózva. Nem lett túl egyenletes, de az uborkák, már birtokba is vették.

ub2.jpg

Dóri volt a fotós.

ub4.jpg

 

Környezetvédelmi világnap 2018

A környezetvédelmi világnapon elgondolkozom, hogy mit teszek én a környezetemért. Rengeteg poszt érkezik ilyenkor, hogy mit lehet, vagy kellene tennünk.

viragman12_1.jpg

Összeszedegetem a napi apróságokat, amivel tehetek a környezetvédelemért:

A foglalkozásaimon sokat beszélgetünk erről a gyerekekkel kísérletezés közben.

1, Pazarlás 1. : Sokszor hallják tőlem, hogy egy jelenség vizsgálatához nincs szükség arra, hogy egy pohár vízbe még 1 dl olajat öntsünk. Elég 1 ujjnyi réteg, hiszen aztán a csatornába öntjük, és ugye ezzel már terheljük a környezetet.

bev10162.jpg

2, Pazarlás 2.: Vagy kézmosásnál vegyétek "halkabbra" a csapot, mert azzal is pont úgy lehet kezet mosni, mintha ezerrel folyik.

le1.jpg

3, Újrahasznosítás: Gyakran használom kartonpapír gyanánt csomagoló dobozok szétvágott részeit. Mókás, mikor a gyerekek találgatják, hogy mi volt benne.

lab1.jpg

4, Dórival is gyakran készítünk újrahasznosított dolgokat - fejlesztő részecskék gyanánt.

malna3.jpg

5, Már régóta utasítom vissza a nejlonzacskókat a boltban. Vászon szatyor, akár saját készítésű is,  van a táskámban. De a kedvenc kosaram is sokszor részt vesz a bevásárlásban.

tsirt4.jpg

6, A kertészkedéssel is, a friss zöldségekkel, az itthoni főzéssel is óvom a Földet. Az összegyűjtött esővízzel locsolok.

ks5.jpg

7, Komposztálok, így a Föld napi foglakozások egyik fontos eleme ezt megismertetni azokkal a gyerekekkel, akik még nem láttak komposztot.

Sajnos van még min javítani,  pl. csökkenteni a háztartásba bevitt csomagoló anyagok tömegét, de dolgozunk rajta, és szerintem ez nagyon fontos.

Te mit teszel a környezetedért?

Mivel mutatsz példát a gyermekeidnek?