Kísérleteim

Alkotó Részecskék

Én-részecske azaz rólam

2016. szeptember 11. - Alkotó Részecskék

Szüllőné Bíró Ágnes vagyok, vegyészmérnök, 2 gyermek édesanyja.

portre.jpg

Sok mindennel kísérletezek:

munkám során a természettudomány bemutatásával gyermekeknek (6-12 éves korig)  játékos kísérletekkel, tudományos játékokkal,

szabadidőmben ételekkel a világ minden tájáról, kézműves technikákkal, újrahasznosítással.

A projektem által kínált kémiai és fizikai kísérletek, u.n. konyhai kísérletek. Csak olyan anyagokat használunk, amik veszélytelenek, és minden átlagos háztartásban megtalálhatóak.

Ezek a kísérletek az alapösszefüggésekre vezetnek rá, és nem bonyolult, ámde látványos „varázslatokkal” kápráztatnak. Minden elvégzett feladatra pontos, de a kisebb gyermek számára is érthető magyarázatot kapnak.

cimg0714_1_1.JPG

Munkám során tartok foglalkozásokat kisebb csoportoknak, 4-6 főnek, és mutatok be kísérleteket a gyerekek tevékeny részvételével játszóházi foglalkozások keretében is.

Legújabb "kísérletem" 10-12 éves tanulóknak szól a Bevezetés a kémia-fizika világába 5.-6.osztályosoknak, ami felkelteni hivatott a nagyobbak érdeklődését a természettudományok iránt, mielőtt az iskolában elkezdik komolyan tanulni.

c6.jpg

Környezetvédelmi foglakozásokat is tartok 6-12 éves korig, kísérletekkel, játékokkal, feladatlapokkal.

02064.jpg

Elérhetőség: alkotoreszecskek@gmail.com

Visszajelzések:

Szülők, gyerekek írják a foglalkozásaimról:

" 6 éves kislányom észrevétlenül komplex módon ismerkedik a kémiával, fizikával, technikával . Olyan érdekes kísérleteket végezhet, ami nekem sosem jutna eszembe..."


" Nem vagy kreatív anyuka, de a gyereked imád kísérletezni mindenféle háztartásban fellelhető anyaggal?

Ági minden anyagról tud mondani valami érdekeset, ami még esetleg Neked szülőnek is új!

És te tudod pontosan mi miért történik, ha két anyag találkozik?

Nem, hát Ági megmondja, megmutatja a gyerekeknek is érthető módon!!

Nem szereted, ha a gyerekek játéka után fél órát még sikálhatod az asztalt, széket, padlót?

Na, hát mi ezekért járunk Hozzá! :) "

 

 

Imádok Ágihoz járni! Mindegy mit csinálunk, mindig izgalmas… és egy alakalommal nem csak egy izgalmas dolog van, hanem egy csomó!  (Zita 7 éves 1. osztályos)

 

Mindig van valami játékos, izgalmas feladat ami leköt és nem akarom abbahagyni. Soha nem elég az idő amit ott töltünk, mert annyi érdekes dolog van amit még ki szeretnék próbálni.  (Anna 9 éves, 3. osztályos)

 

Ágival még a sütisütés is olyan mint egy kísérletezés, és az eredmény nagyon finom! (Lola 11 éves, 5. osztályos)

 

Tiszta játék az egész, de közben sok mindent tanulok úgy, hogy nem is tudok róla, csak a suliban veszem észre, hogy én ezt már tudom, Ágival épp ezt csináltuk! (Lola 11 éves, 5. osztályos)

 

Ágihoz már 2 éve járnak a gyermekeim. Az első perctől kezdve nagyon kedvelik őt, ma már rajonganak érte. A több év alatt egyszer sem volt ugyanolyan a foglalkozás, mindig egyre izgalmasabb. Folyamatosan fenntartja a gyerekek érdeklődését és a szemléletüket is formálja. Beszédtéma otthon, hogy éppen azon a héten mit csináltak és azt veszem észre, hogy a mindennapokban sokkal jobban figyelnek az anyagokra és azok tulajdonságaira. Észrevehetőbben érdeklődőbbek e témában is. Nekünk Ági egy csoda, szerencsésnek tartjuk magunkat, hogy rátaláltunk!  (Zita, Anna, Lola anyukája, Júlia)

 

Egy gyerek vélemény képekben (Lili hihetetlen türelmű 5 éves):

 

aji.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://alkotoreszecskek.blog.hu/api/trackback/id/tr9011695073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.