Jéghegy kísérlet
2016. július 18. írta: Alkotó Részecskék

Jéghegy kísérlet

Talán visszatér a nyár, szükség van hűsölős kísérletekre.

berg3.jpg

Vizi bomba lufikat töltöttünk meg vízzel, és beraktuk a mélyhűtőbe. Mikor duci jéghegyekké fagytak, kivettük őket.

berg1.jpg

Szépen látszik, hogy a vékony gumi hártya szétrepedt, ahogy a víz térfogata fagyáskor megnövekedett.

Feltettük a kérdést, hogy a jéghegyek hányad része látszik ki a vízből. Összegyűjtöttük a tippeket.

Hideg vízfürdőbe tettük a hegyeket, és vizsgálgattuk. Megállapítottuk, hogy hiába volt viszonylag hideg a víz, ahogy a jégtömb alámerült, pattogást hallottunk, és láthattuk, amint belül repedések keletkeznek rajta.

berg2.jpg

Megmértük, hogy mennyi része áll ki a vízből, és mennyi süllyed a víz alá. A gyerekek meglepődtek, hogy valójában csak egy kis rész emelkedik a levegőbe.

Azt is kipróbáltuk, hogy ha egy tál széléről csúsztatjuk a "tengerbe", mennyivel növekszik meg a víz szintje, és milyen hullámokat kelt a súlya.

A jéghegyekkel eljátszhatunk egy kicsit a nyári melegben.

 

Blogban található összes bejegyzés saját fotókat és gondolatokat tartalmaz. Ha tetszik, amit látsz vagy olvasol, és megosztod másokkal megköszönöm. A blogban saját tapasztaláson alapuló receptekkel, gyerekeknek szóló kísérletekkel, ötletekkel találkozhatsz, szemezgess közülük kedvedre! Vagy kövess a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://alkotoreszecskek.blog.hu/api/trackback/id/tr688898784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása