Balázsolós almahéj kísérlet
2021. február 03. írta: Alkotó Részecskék

Balázsolós almahéj kísérlet

Február 3.-a Balázs napja. Kísérletet kerestünk erre a jeles napra a gyerekekkel.

Azt olvastuk, hogy ilyenkor szokás volt almahéjat égetni, és a füstjével gyógyították a torokfájósokat, és elűzték a betegséget, és a gonoszt.

Kísérletezzünk az almahéjjal, úgyis szeretünk almával tudományoskodni!

Először az ügyességünket teszteltük. Ki tud hosszabb héj csigát hámozni?

bali7.jpg

Le is mértük mérőszalaggal. A nyertes 62 cm hosszú lett. Megbeszéltük a tapasztalatokat, hogy úgy tudunk méretesebb csíkot vágni, ha figyelünk a szélességre - hiszen azzal növelhető a hossz, viszont, ha túl keskeny a szalag,hamarabb el is szakad.

bali8.jpg

Utána megpróbáltuk meggyújtani, bár sejtettük, hogy friss héj, nem fog meggyulladni. A megérzésünk helyesnek bizonyult, mert ugyan a gyertya lángja bekormozta, de még füstölni sem kezdett. Mit tehetnénk?

bali6.jpg

Ki kell vonni a valahogy a vizet, azaz dehidratáljuk az alma héját. Keressünk egy gyors megoldást! Betettük a mikrohullámú sütőbe, kb 2 percre. Még nem száradt ki teljesen, de elegendő volt, hogy a víz nagy részét elpárologtassuk.

bali3.jpg

Most is gyertyaláng fölé tartottuk, és izzani kezdett, és édeskés, finom füst szállt felénk.

bali2.jpg

Mi okozza az édeskés illatot? A láng hatására az almában lévő cukrok karamellizálódnak, és a sült alma jól ismert illata kezd terjedni a levegőben.

bali1.jpg

Természetesen a maradék almahéjat sem hagyjuk veszni.

Készítsünk belőle egy finom kis téli teát. Forró vízbe tettük, szegfűszeggel, és fahéjjal hagytuk kiázni a finom ízanyagokat. Mézzel kitűnő italt készítettünk a délutáni uzsonna mellé.

bali9.jpg

A Blogban található összes bejegyzés saját fotókat és gondolatokat tartalmaz. Ha tetszik, amit látsz vagy olvasol, és megosztod másokkal megköszönöm. A blogban saját tapasztaláson alapuló receptekkel, gyerekeknek szóló kísérletekkel, ötletekkel találkozhatsz, szemezgess közülük kedvedre! Vagy kövess a Facebookon!

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://alkotoreszecskek.blog.hu/api/trackback/id/tr2116414796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása