Sűrű lekvár tudománya
2017. június 30. írta: Alkotó Részecskék

Sűrű lekvár tudománya

Sárgabarack lekvárt főzünk.

leki3.jpg

Szeretnénk jó sűrű dzsemet készíteni.

A szilvával már kipróbáltuk a receptet a sütőben. Mi lenne, ha baracknál is alkalmaznánk a módszert.

A lecukrozott barackot feltettük először a tűzhelyre főni, épp csak összerottyantottuk a cukorral ( 1kg gyümölcshöz 30 dkg cukrot tettünk).

leki6.jpg

Jó híg volt a massza, így bekerült a sütőbe egy nagy tepsiben.

Megbeszéltük, hogy a tepsiben sokkal nagyobb felületen tud elpárologni a nedvesség a gyümölcs keverékből.

A légkeverést is bekapcsoltuk.

leki5.jpg

Kerestük a hasonlóságot, hogy miért gyorsul fel a folyamat ebben az esetben.

Ez olyan, mint mikor fújja a szél a száradó ruhákat. A légáramlat meglebbenti a lepedőket, és a mozgástól energiát kapva nagyobb eséllyel tudnak kiugrani a levegőbe a vízgőz részecskék. Ezért szárad hamarabb a ruha, ha fúj a szél.

leki7.jpg

Jó sűrű lekvárt főztünk. Ami a legjobb, hogy nem égett le a tepsiben. Gyakran nyitogattuk a sütő ajtaját, hogy a gőz távozhasson.

leki4.jpg

2 órát csücsült a sütőben 160 fokon, légkeveréssel.

Ne feledjük, hogy a legtöbb konyhai folyamat mögött ott a tudományos magyarázat, amire felhívhatjuk a gyerekek figyelmét.

 Blogban található összes bejegyzés saját fotókat és gondolatokat tartalmaz. Ha tetszik, amit látsz vagy olvasol, és megosztod másokkal megköszönöm. A blogban saját tapasztaláson alapuló receptekkel, gyerekeknek szóló kísérletekkel, ötletekkel találkozhatsz, szemezgess közülük kedvedre! Vagy kövess a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://alkotoreszecskek.blog.hu/api/trackback/id/tr3312631605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fda 2017.07.01. 11:44:30

A lepedőszárítással kapcsolatos "tudományos" magyarázatoddal azért ne dicsekedj a gyerekeidnek :-)

Az a baj egyébként, hogy végül plusz 2 órán keresztül forraltad a barackot, ami azt jelenti, hogy a vitamintartalma nullára csökkent. Mivel mindezt zárt térben tetted, sokkal lassabb volt a párolgás, mintha a fazékban tetted volna, a nyitott tűzhely tetején. Ott folyamatosan ömlik ki belőle a gőz, a sütőben pedig ugye bent marad, kikéve, mikor 10 percenként 2 másodpercre kiengeded egy részét.

szanaImas 2017.07.01. 13:38:04

"Megbeszéltük, hogy a tepsiben sokkal nagyobb felületen tud elpárologni a nedvesség a gyümölcs keverékből."

Valljuk be, hogy ez egy hatalmas faszság, nem tudomány. Nyilván, ha a tepsi területe nagyobb, akkor igen, de ha kisebb, akkor meg nem! XD
Ha egy negyvenhat centi átmérőjű fazékban főződ 2 órát a lekvárod, az elég sűrű lesz, a leégetés meg másik téma.

segar 2017.07.01. 14:26:35

Süssön a nép jó benzpirénes cukrot! Úgyis alig várja már, hogy az onkológián sorra kerüljön.
___
Ez az ipszilon meg zé generáció annyira türelmetlen és kényelmes, amennyire hamarabb meg fogja kapni a "civilizáció" "ajándékait". Ez van. :(
süti beállítások módosítása