A Föld-napjával kapcsolatban rendezzük a gondolatainkat, ismereteinket a gyerekekkel a Föld-napi projekt hét 2020 keretében.
Elsőként a "föld" szóról a talaj , mint föld jut eszükbe a kisebbeknek.
Kezdjük a vizsgálódást a kertben.
Pohárba, üveg csőbe, kinek mi van otthon, talaj mintákat vettünk.
Szereztünk egy kis homokot is.
Három edényt töltöttünk. 1/3-ig. Az egyik tehát, homok, a másik kerti talaj, a harmadik homok és kerti "föld" keveréke.
Felöntöttük a csöveket vízzel,
és jól összeráztuk a tartalmukat.
Egy idő után szépen látszott, ahogy a különböző sűrűségű anyagok elváltak egymástól.
Megismertethetjük a gyerekeket az ülepedés fogalmával is - amikor a nehezebb szilárd anyag leül a folyadék aljára.
Hívjuk fel a figyelmet, hogy a talaj mintában, nemcsak az aljára süllyedt a szilárd anyag, hanem a tetején is képződött egy réteg.
Ez azt jelenti, hogy a kerti földben rengeteg szerve anyag található, aminek a sűrűsége általában kisebb a víznél, és lebeg a felszínen.
Jól látszik az is, hogy a homok barna talaj csak részlegesen tudott szétválni.
Érdemes kipróbálni, egy nagyobb adagban is, pl egy nagyobb befőttes üvegben nagyobb mennyiségű talaj, kavics, növényi darabkák keverékét elkészíteni, és összekeverni vízzel, majd figyelni, hogy hogyan kerülnek helyükre sűrűség szerint a dolgok.
Blogban található összes bejegyzés saját fotókat és gondolatokat tartalmaz. Ha tetszik, amit látsz vagy olvasol, és megosztod másokkal megköszönöm. A blogban saját tapasztaláson alapuló receptekkel, gyerekeknek szóló kísérletekkel, ötletekkel találkozhatsz, szemezgess közülük kedvedre! Vagy kövess a Facebookon!