Havas táj kristályokból
2020. december 11. írta: Alkotó Részecskék

Havas táj kristályokból

Tudományos családi adventi naptár 2020.12.12.

2020.12.12. Adventi naptár tizenkettedik napja – tizenkettedik kísérlet

A gyerekek mindig csodálattal nézik a kristályokat.

ab6.jpg

Otthon is készíthetünk 1-2 izgalmas csillogó szépséget.

as2.jpg

Gyerekekkel a legegyszerűbb házilag sókristályt növeszteni.

A készítés menete:

1 dl forró vízben – mindig legyen jelen felnőtt – oldjunk fel 1 evőkanál sót.

drunksalt1_1.jpg

Figyeljük meg, hogy feloldódik-e mind, azaz eltűnnek-e az apró szemcsék. Amennyiben már nem látszik a pohár alján semmi, adhatunk még hozzá egy kisebb kanál sót.

Amikor már nem tud elnyelni több anyagot a víz, vagyis marad az edény fenekén néhány szemcse, – az oldatunk telítetté vált. Ekkor fogjunk egy átlátszó üveg tálkát, szélesebb szájú poharat, és 0.5 cm vastag réteget öntsünk az aljára a felkevert oldatból.

as9.jpg

Tegyük egy olyan helyre a poharat, ahol nem nyúlunk hozzá pár napig, vagy a család nem borítja ki.

Készíthetünk több kísérleti edényt is.

1-es számú edényt fedjük le lazán egy alufóliával, úgy, hogy egy pici szellőzőnyílás maradjon rajta. Tegyük fel a polc tetejére, ahol nem háborgatjuk pár napig.

as6.jpg

2-es számút hagyjuk fedetlenül, és tegyük fel a polc tetejére, ahol nem háborgatjuk pár napig.

3-as számú pohár kerüljön fedetlenül meleg helyre, pl radiátorra.

4-es számú edény lazán fedve tegyük szintén a radiátorra.

as7.jpg

 

Mit tapasztalunk?

Meleg helyen a víz hamar elpárolog a fedetlen edényből, és hamarosan megjelennek a kristályok.

A lazán fedett edényben – egy kicsit lassabban megy végbe a folyamat, de hamar eredményre vezet.

Itt mindkét edényben a gyorsan lejátszódó folyamat miatt apróbb kristályok jelennek meg.

A hűvösebb polcon lassabban játszódnak le az események, van idejük a nagyobb kristályoknak kialakulni.

hf.jpg

Ha jól dolgoztunk, a hűvösebbre helyezett, lazán fedett edényben szépséges kocka alakú kristályokat figyelhetünk meg.

 as3.jpg

Vegyük elő ismét a nagyítókat, mikroszkópokat, és vizsgáljuk meg ezekkel is a műveinket!

as8.jpg

as4.jpg

Szépséges “havas” tájakat kívánok! Jó kísérletezést!

Az adventi naptár minden bejegyzése a Tudáscseppek bolttal közösen jött létre

Blogban található összes bejegyzés saját fotókat és gondolatokat tartalmaz. Ha tetszik, amit látsz vagy olvasol, és megosztod másokkal megköszönöm. A blogban saját tapasztaláson alapuló receptekkel, gyerekeknek szóló kísérletekkel, ötletekkel találkozhatsz, szemezgess közülük kedvedre! Vagy kövess a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://alkotoreszecskek.blog.hu/api/trackback/id/tr2216327472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása