Hideg gazpacho
2021. június 26. írta: Alkotó Részecskék

Hideg gazpacho

Konyhai kísérletek gyerekeknek folyamatosan újdonságok után kutatok.

De mit csináljunk, ha a kémián és fizikán túl már a kánikula is kísérletezésre késztet, hiszen a család unja a gyümölcsleveseket.

Ekkor kerül elő egy régi katalán ismerős gazpacho receptje. Ez aztán robbanás a szájban.

gz1.jpg

Sőt még versenyeztetni is lehet a családtagokat, hogy ki, mennyi zöldség ízét találja el helyesen, ami alapanyagként szerepel a hűsítő levesben.

A recept roppant egyszerű, és talán minden magyar családban megtalálhatók a hozzávalók egész nyáron:

gz3.jpg

2 kg paradicsom (aki szeretné húzza le a héját)

1 nagy uborka (inkább fürtös, mint kígyó)

1 nagyobb hagyma

1 nagyobb paprika

1-2 gerezd fokhagyma (ízlés szerint)

10 evőkanál olívaolaj

1-2 evőkanál vörösbor ecet

Pici cukor, só, bors ízlés szerint

1 nagy szelet fehér kenyér bele

Daraboljuk fel a zöldségeket, turmixoljuk össze az összes hozzávalót, ízesítsük. Ha túl sűrű, tegyünk hozzá egy kis vizet.

gz2.jpg

Tegyük legalább 1 órára hűtőbe, hogy jól összeérjenek az ízek.

Jó hűsölést!

További hűvös kísérleteket itt találtok.

10kan9.jpg

 Blogban található összes bejegyzés saját fotókat és gondolatokat tartalmaz. Ha tetszik, amit látsz vagy olvasol, és megosztod másokkal megköszönöm. A blogban saját tapasztaláson alapuló receptekkel, gyerekeknek szóló kísérletekkel, ötletekkel találkozhatsz, szemezgess közülük kedvedre! Vagy kövess a Facebookon!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://alkotoreszecskek.blog.hu/api/trackback/id/tr9716605302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása