Rózsaszirom szörp
2021. június 04. írta: Alkotó Részecskék

Rózsaszirom szörp

Újabban odavagyok a virág szörpökért. Eddig alig vártuk a tavaszt, hogy bodza szörpöt lehessen készíteni. Aztán szépen lassan bővíteni kezdtem a palettát. Előző években készült akácvirág nedű, idén kipróbáltuk a pitypang szörpöt is.

És most a rózsa.

rsz14.jpg

Olyan fantasztikus illata van a rózsánknak, hogy üvegbe kell zárni, és szinte kínálja magát, hogy eltegyük télire.

Nálam a szörpök alapja mindig a szirup:  1kg cukrot feloldok 1 liter forralt vízbe.

A rózsaszirmokat leöblítettem, kb 2 maréknyit, és beleszórtam a forró cukros lébe.

rsz11.jpg

Félórán át gyöngyöztettem egészen kis lángon.  A szirmok kifakultak, és a lé is halvány sárga színű lett.

rsz12.jpg

A végén belekevertem 1 evőkanál citromsavat. Ekkor a szirup gyönyörűséges rózsaszínűvé változott.

rsz13.jpg

Leszűrjük a szirmokat.

Ha valaki üvegben szeretné tartósítani, akkor üvegekbe töltve száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.

Én inkább kis adagokban a mélyhűtőbe teszem, és amikor elővesszük, rögtön hűtött rózsa limonádét ihatunk.

A rózsaszirom teája stresszoldó hatása miatt is jótékony, így az illatos szörpöt is ajánlom egy fárasztó nap után.

Érdemes megszárítani a szirmokat szellős helyen és teának felhasználni.

rsz10.jpg

Figyeljünk mindenképpen, hogy olyan helyről szedjük, ahol nem érte permetszer a virágokat.

Van benne valami egzotikus, sejtelmes. Érdemes kipróbálni.

Blogban található összes bejegyzés saját fotókat és gondolatokat tartalmaz. Ha tetszik, amit látsz vagy olvasol, és megosztod másokkal megköszönöm. A blogban saját tapasztaláson alapuló receptekkel, gyerekeknek szóló kísérletekkel, ötletekkel találkozhatsz, szemezgess közülük kedvedre! Vagy kövess a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://alkotoreszecskek.blog.hu/api/trackback/id/tr3016581300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása